Egészségügyi Világnap: a kevés hús fogyasztása egészséges, állítja a NÉGY MANCS
Április 7. az Egészség Világnapja. A NÉGY MANCS szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy kétszer annyi húst és állati eredetű terméket fogyasztunk, mint amennyit a táplálkozás szakértők ajánlanak. A húsfogyasztás akár kétharmadával való csökkentését ajánlja az osztrák Egészségügyi Miniszter is.
Johanna Stadler, a NÉGY MANCS programigazgatója kifejtette: “100 millió állatot és 2 milliárd tojást fogyasztanak el évente Ausztriában. Ez egy hatalmas szám egy ilyen kicsi ország esetében!” Tudományos kutatások igazolják a túlzott hús, tejtermék és tojás fogyasztás egészségre káros hatásait. Növelik a fertőzéses megbetegedések iránti érzékenységet, az elhízásra való hajlamot, a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának lehetőségét. Extrém esetekben a túlzott húsfogyasztás következménye lehet agyvérzés, szívinfarktus és bármely rákos megbetegedés kialakulása.
A hús gyakran tartalmazza a genetikailag módosított állati takarmányok, illetve az állatoknak adott gyógyszerek maradványanyagait, kétszeresére növelve ezzel az állati termékek túlzott fogyasztásának veszélyeit. “A nagyüzemi állattartás során az állatokat rendkívül rossz körülmények között tartják és telepumpálják különböző gyógyszerekkel, hogy ellenállóvá tegyék őket a megbetegedésekkel szemben, melyek ennek az állattartási formának köszönhetők”, magyarázza Stadler. “A saját és gyerekeink egészsége kell, hogy érjen annyit számunkra, hogy változtatunk helytelen étkezési szokásainkon, alternatívákat keresünk az egészségesebb táplálkozás érdekében. Röviden: az állatvédelem egészségvédelmi kérdés is egyben.”
Számtalan szupermarket és bio-üzlet kínáltában megtaláljuk a húst helyettesítő zöldségekből készült termékeket. Ezek a készítmények ugyanolyan ízletesek, mint a húsból készült társaik. Ne feledjük azt sem, hogy a friss gyümölcsök és zöldségek szintén fontos alkotóelemei a kiegyensúlyozott táplálkozásnak.
|
|